Iskolakezdésre használható lesz a városháza előtti tér » Info-Győr

Iskolakezdésre használható lesz a városháza előtti tér

A magnóliák visszakerülnek a győri városháza előtti térre, sőt több is lesz belőlük - emelte ki Németh Zoltán a tér július végén kezdődött rekonstrukciójával kapcsolatban.

Az alpolgármester elmondta, a legtöbben a növények után érdeklődnek náluk a felújítás kapcsán. A munkálatok egyébként jó ütemben haladnak, iskolakezdésre zavartalanul közlekedhetnek a gyalogosok és az autóbuszok.

Akár már két héten belül felállíthatják a városháza előtt azt a két 4 méteres ezüstfenyőt, amelyet Kárpátaljáról hoznak. Ezen kívül új fákat, növényeket ültettek és gyeptéglát raktak le a térre. A növények mellé Olaszországból hozatott természetes fagyálló és csúszásmentes kőburkolat került. Németh Zoltán elmondta, készen vannak a járdák, az úgy nevezett járható felület nagyobb lett a korábbinál és a gyöngykavics helyére is növények kerültek. Áthelyezték a villanyoszlopokat és pár méterrel arrébb került a buszmegálló is, ahova új modernebb buszvárót raknak, de ez csak szeptember végére készül el. A gyalogosok és a buszok azonban iskolakezdéstől már zavartalanul használhatják a teret, melynek teljes rekonstrukcióját október második felében fejezik be- jegyezte meg az alpolgármester.

http://infogyor.hu/hirek

Nyomtatás | Küldje el ezt a cikket!

Vissza a főoldalra