Két vidéki egyetem már a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói kezdeményezése mögé állt, és a pécsi HÖK arra számít, hogy az összes vidéki egyetem felsorakozik a győriek kezdeményezése mellé, amely szerint az Országgyűlés létrehozhatja a Magyarország Egyetemi Fővárosa kitüntető díjat és ezt elsőként Győr kapja meg.
A Miskolci Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata is hangsúlyozta, hogy indokolatlanul vált Budapest-központúvá a felsőoktatás. A pécsi HÖK arra számít, hogy az összes vidéki intézmény támogatja majd a cím megalapítását, amelyről az Országgyűlésnek kell döntenie, és amit elsőként Győr kapna meg.
„A vidéki felsőoktatás jelentős versenyhátrányban van a fővárossal szemben, különösen igaz ez a keleti régióra. Ma már jóval kevesebben jönnek vidékre tanulni, sokan nem intézményt, hanem várost választanak, ebben pedig Budapestet tartják a legvonzóbbnak. Támogatjuk a győri hallgatók ötletét, hogy felhívjuk a figyelmet erre a centralizált helyzetre és arra, hogy a vidéki intézményekben is magas színvonalú a képzés, sokrétű az egyetemi élet, és itt is nagyon jó állások várják a végzetteket" - mondja Hircsu Ákos, a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának alelnöke.
<!-- MEMCACHED2 f/fn9_cikk_banner/fn9_cikk_banner_495_3250_7_0_242201_0__x__hf__x 2010-02-08 04:08:20 --> <!-- gen params f/fn9_cikk_banner/fn9_cikk_banner_495_3250_7_0_242201_0__x__hf__x D 04:01:35 0.93999300 1265641295 (3250,7) --> <!-- D 04:01:35 0.94001100 1265641295 (3250,7) --> <!-- gen render f/fn9_cikk_banner/fn9_cikk_banner_495_3250_7_0_242201_0__x__hf__x 04:01:35 0.94002800 1265641295 (3250,7) --> <!-- HIRDETES fn9_cikk_banner --> <!-- HIRDETES VEGE --> <!-- gen end f/fn9_cikk_banner/fn9_cikk_banner_495_3250_7_0_242201_0__x__hf__x 04:01:35 0.94166100 1265641295 (3250,7) --> <!-- MEMCACHED2 END f/fn9_cikk_banner/fn9_cikk_banner_495_3250_7_0_242201_0__x__hf__x 2010-02-08 04:08:20 -->
Herendi Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke nagy reményeket fűz a Magyarország Egyetemi Fővárosa kitüntető címhez. Az elnök szerint egy magas presztízzsel bíró kitüntetés a fővárosiak figyelmét is a vidéki intézmények felé fordíthatná. Herendi rámutatott arra is, hogy Győr teljesen indokoltan kaphatná meg elsőként az elismerést, hiszen tudomása szerint a legtöbb ipari kapcsolattal rendelkező egyetemről van szó, amelynek ráadásul a Hallgatói Önkormányzata is innovatívan és jól működik.
A jelentkezési adatok alátámasztják azt, hogy a főváros egyre nagyobb népszerűségnek örvend a pályaválasztók körében. 2009-ben 15 ezerrel kevesebb volt a vidéki felsőoktatási intézménybe történő jelentkezések száma, mint 2001-ben. Ezzel szemben 22 ezerrel nőtt a budapesti intézményekbe történő jelentkezések száma, ugyanebben az időintervallumban. 2001-ben 47 188 fővel többen jelentkeztek vidéki intézménybe, mint Budapestre, a tavalyi évben már csak alig több mint 16 ezerrel volt kevesebb a Budapestre jelentkezők száma.
(FN.hu)
Meghalt egy férfi, amikor autójával fának ütközött péntek délután a 86-os úton, a mosonszolnoki lehajtó közelében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t
Második tavaszi mérkőzését már megnyerte a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában élen álló Gyirmót: a győri csapat hazai pályán győzött a Barcs ellen 3?1-re.
A Vas megyei listát Kovács Ferenc megyei elnök, agyőrit Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a zalait Kövér László választmányi elnök vezeti.
A Győri Dózsa SE fiataljai egy bajnoki címmel, három ezüstéremmel és számos értékes pontszerző helyezéssel térhettek haza a március 6-i fővárosban megrendezett Korosztályos Serdülő Fedett Pályás Országos Bajnokságról. A 13,14,15 évesek legjobbjai, akik a fedett bajnokságon a ranglista alapján állhattak rajthoz, élvezetes és színvonalas versenyeket vívtak egymással.
Ünnepi megemlékezéseket tart a győri és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2010. március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 162. évfordulóján.
Ha a Győr szombaton nyer Ljubljanában, akkor biztosan elődöntős a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
Március 15. a Magyar Sajtó Napja alkalmából elismeréseket adtak át csütörtökön délután a győri Médiaklub ünnepi rendezvényén. Az eseményen részt vett Borkai Zsolt polgármester és Szakács Imre a megyei közgyűlés elnöke is, mindkét vezető azt hangsúlyozta, jó a kapcsolat a sajtóval, és méltatták a gyors és korrekt tájékoztatást.
Győr március végétől ismét a ?Babák fővárosa" lesz, a korábbiakhoz hasonlóan több helyszínen várja azokat a felnőtteket és gyermekeket, akik az évezredek óta legismertebb gyermekjáték napjainkban kedvelt formáinak látványában, valamint az amatőr és profi művészi babakészítés jelenlegi hazai kiemelkedő alkotásaiban gyönyörködni szeretnének.
A múlt évben országosan kidolgozásra és megvalósításra kerülő ?Közbiztonsági Háló" program a visszajelzések tükrében javított a lakosság szubjektív biztonságérzetén. Így 17 %-kal sikerült visszaszorítani a közterületen elkövetett bűncselekmények számát.
Életnagyságú legó-tűzoltóautó és parancsnok épül a hétvégén a győri plázában. A LEGO és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös programján a gyerekek az építés mellett játékos formában tűzvédelmi ismereteket is tanulhatnak.
Rózsaszín taxik működnek már Londonban, Moszkvában, Dubajban és a világ számos pontján. Csakis nőket fuvaroznak ezek a pink csodák, biztonságuk érdekében. Vajon Magyarországon is elkélne a hasonló kezdeményezés, akár itt, Győrben?
2010. március 16-án újra megnyitja kapuit a látogatók előtt a Püspökvár pincehelyiségeiben található Apor-kiállítás. A tárlat Boldog Apor Vilmos vértanúságának állít emléket: bemutatja a boldoggá avatott püspök életét és tevékenységét, megidézi 1945 nagyhetét és húsvétját, a püspök áldozatát és vértanúhalálát.
Meghívót kapott a grúz U19-es labdarúgó-válogatottba az ETO felnőtt-játékoskeretének legfiatalabb tagja, a 18 esztendős Tejmuraz Sarasenidze.
Gyurcsány Ferenc Győrben járt. Na nem nyilvános rendezvényen, hanem zárt találkozón rajonghatták körbe a szocik, zömében 70 év feletti idős nyugdíjas asszonyok - jelentette informátorunk a Hotel Konferenciából röviddel csütörtökön este 7 óra után.
Molnár Csaba kancelláriaminiszter (képen), az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint a szocialistáknak fel kell emelniük a fejüket, büszkének kell lenniük az elmúlt nyolc év teljesítményére és szembe kell szállniuk a hazugságokkal.
A jövőben az eddigieknél is több helyen, így Győrben is, az APEH ügyfélszolgálatán van lehetőségük az adózóknak arra, hogy ügyfélkapu regisztrációt kezdeményezzenek. Az APEH-nál 2009. november 10-én bevezetett új szolgáltatás annyira népszerű, hogy március elejétől újabb adóhatósági ügyfélszolgálatok kapcsolódtak be a regisztrációs rendszerbe.
Újabb fontos mérkőzés előtt áll a Győri Audi ETO nőikézilabda-csapata, amely ha pontot szerez ljubljanai Bajnokok Ligája-mérkőzésén, bejut az elődöntőbe. A szombati összecsapáson Andrea Lekic és Görbicz Anita (képünkön) hiányozni fog sérülés miatt, a szlovén bajnok vezetőedzője, Marta Bon szerint azonban a magyar irányító nélkül kiszámíthatatlanabb és veszélyesebb a Győr.
A kormányzati elvonások miatt Győr a tavalyinál 800 millió forinttal kevesebb normatív támogatást kap az önkormányzati iskolák és óvodák fenntartására.
Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata és a Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumi Igazgatóság Soproni Múzeuma tartalmas rendezvénysorozattal kíván méltó módon emlékezni gróf Széchenyi Istvánra, halálának 150. évfordulóján.
A győri önkormányzat az idén is fürdőbérletekkel támogatja az időseket, a nagycsaládosokat, mozgáskorlátozottakat. Borkai Zsolt polgármester köszöntötte a résztvevőket az Idősügyi Tanács ülésén. Mint mondta, az önkormányzat évről-évre a költségvetésében biztosítja ezt a támogatást az időseknek, a nagycsaládosoknak, mozgáskorlátozottak szervezeteinek. Hozzátette, a város sokat tesz az idősek életminőségének javításáért, amelynek egyik eleme a fürdőlátogatási lehetőség.
A szlovák, az osztrák és a magyar ingatlanpiac kilátásai kerülnek napirendre Győrben a március 24-25-én megrendezendő ingatlan szakmai konferencián - közölte az egyik szervező, a Lakásvásár média csoport az MTI-vel.
Meghívó érkezett a Győri ETO FC-hez, amiben a grúz U19-es válogatotthoz invitálják az ETO felnőtt keretének legfiatalabb tagját, Sharashenidze Teimurazt.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. a szerződésben kikötött felmondási okokra hivatkozva felmondta az Engellel 2002-ben kötött ingatlanfejlesztési együttműködési és előszerződést. A felmondás következtében a Győr központi részén fekvő, a Rába tulajdonában álló, és érvényes rendezési tervvel rendelkező 43 hektár ? nem számítva a már értékesített 2,6 hektárt ? a jövőbeni ingatlanfejlesztés szempontjából szabad rendelkezésű terület. A társaság széles körben vizsgálja a potenciális hasznosítási lehetőségeket- olvasható a Rába közleményében, amely a Budapesti Értéktőzsde honlapján jelent meg.
Két fontos mérkőzés vár itthon a Duna Takarék ETO futsal csapatára, jön a Berettyóújfalu, és a Fradi. Az előbbi hazánk egyik legjobb csapata, a másik pedig a legnépszerűbb, így mindenképp izmos rangadóknak néznek elébe a győri szurkolók. A Rába parti csapat eközben megállapodásokkal igyekszik erősíteni szurkolóikat, és a játékosokat is.
Világháborús bombát találtak Körmendnél, ezért áll a vasúti közlekedés - közölte a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. csütörtök délután az MTI-vel.
Több mint száz év után tavaly láthattak először földimalacot magyarországi vadaspark látogatói, az állatkertészeti ritkaságnak számító fajból egy hím és egy nőstény állat érkezett Tanzániából Győrbe. A földimalac pár komoly szakmai kihívás elé állította a Xántus János Állatkert csapatát, hiszen ez a rendkívüli faj mindössze egytucat európai intézményben látható, s csupán hatvan egyede él a világ állatkertjeiben. Ritkasága miatt az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége tenyészprogramot működtet a faj fogságban történő szaporításának elősegítésére.
Szombathelyre költözik a Mediawave fesztivál. A rendezvény támogatást kap a várostól, a programok további két hétvégén tartanak majd.
A Győri Lovas Nemzeti Díszszemle alapításának jubileiumi, 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepséget és lószemlét Győr-Szabadhegyen a Veress Péter Mezőgazdasági Szakközépiskola.
Bontás alatt lévő, életveszélyessé vált társasház gerendáit gyújtották fel szerdán este Győrben. A Lomb utcai társashoz az elmúlt közel három hónapban már ötödik alkalommal vonultak a tűzoltók.
Az országos döntőbe jutottak a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont tornász lányai a torna diákolimpia budapesti országos elődöntőjéből. A kisalföldi megyeszékhelyről egyébként három iskola sportolói vehettek rész a fővárosi megmérettetésen.
Budapesten takarítják az utakat, tíz centiméter friss hó esett az éjszaka Baranyában, Győr-Moson-Sopron megye valamennyi útja jól járható, éjszaka is árokba csúszott járműveket mentettek a tűzoltók Zala megyében.