Mintha látszana a fény az alagút végén, Magyarország számára közeledne az alagút kijárata a válságból - jelentette ki Bajnai Gordon Békés megyei látogatásának első állomásán Nagyszénáson csütörtökön.
Az új csődtörvény nem szorította vissza a felszámolások számát: a jogszabály tavaly szeptemberi megszületése óta csupán 42 vállalat próbálta működését reorganizálni a csődvédelem keretein belül, míg a felszámolások száma továbbra is magas, havonta több mi
A vártnál többen vették igénybe a munkajogi tanácsadással foglalkozó Jogpont hálózatot - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) főigazgatója csütörtökön az európai uniós támogatással működő program egy éves tapasztalatait ért
Egy év alatt 449 milliárd forint tűnt el a magyar gazdaságból, ennyivel csökkent 2009-ben a bruttó hazai termék (GDP). Az előzetes adatokkal egybecsengő végleges statisztika szerint a tavalyi gazdasági visszaesés 6,3 százalékos volt. Javulás az év közepét
Februárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék volt, az egy évvel korábbihoz képest az árak 5,7 százalékkal növekedtek, viszont ez a januári 6,2 százalék után már a pénzromlás lassulását jelzi - jelentette a KSH csütörtökön.
Kismértékben erősödött a forint az euróval szemben csütörtökön reggel, a nemzetközi bankközi devizapiacon egy euró 266,02 forintot ért, szemben a szerda esti 266,33 forinttal.
Bő négy év alatt ennyi adót csalt el az Es-Team Kft. Ugyanarra a címre még 243 cég van bejegyezve.
Alapvető nemzeti érdek, hogy a magyar energiatermelő és elosztó rendszer állami tulajdonban maradjon - jelentette ki Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
A Mol-nak megvan a technológiája a magyarországi földgázkitermelés fokozására, amiben még vannak lehetőségek.
A legvonzóbb vállalatok felmérés eredményei szerint a közgazdász és műszaki szakos hallgatók az Audinál dolgoznának a legszívesebben. Mindkét csoport a kellemes munkahelyi légkört tartja döntő kritériumnak....
Az adóhatóság negyedévente teszi közzé azon cégek és magánszemélyek nevét, amelyeknél 100 millió forintnál nagyobb adóhiányt tart nyilván.
Nap mint nap használjuk a forintérméket és bankjegyeket különböző pénzügyi tranzakciók lebonyolítására. De vajon hányan tudjuk, hogy mennyibe is kerül egy érme vagy bankjegy előállítása, illetve mik egy címlet forgalomképességének szabályai? A következő s
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint vannak országok, ahol a visszaesés nem volt drasztikus, és a nemzetközi pénzügyi válság hatásai kevésbé voltak drámaiak, míg a világgazdaság korábbi fő motorját, a fejlett világot jelentős mértében megrendítette a kr
Előbb csak a nyaraláson és a ruhán spóroltunk, most már mindenből az olcsót és keveset vásárolunk.
Javuló üzleti viszonyokat és növekvő derűlátást mutat a kis- és középvállalatoknál az Ecostat februári konjunktúra indexe. A legoptimistábbak a mezőgazdaságban érdekeltek a sereghajtó továbbra is az építőipar, amely helyét tavaly júliusban és augusztusban
A hazai cégvezetők egyötödét nem érdekli a kockázat, mármint a rizikós partnercégek kiszűrése, noha ugrásszerűen megnőtt a veszteséges és eladósodott vállalatok száma - derül ki egy felmérésből.
A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal, ezáltal az év egészében 6,3 százalékkal csökkent a GDP. Magyarország bruttó hazai termékének csökkenése ötödik negyedéve tart, bár a visszaesés üteme tavaly nyár óta mérséklődő tendenciát mutat.
Négy új szállodával, bennük ezer szobával bővül idén Budapest hotelkapacitása. A város legforgalmasabb terén, a Blaha Lujza téren létrehozott négycsillagos ház nyit elsőként. Az épületben üzlethelyiségek is helyet kapnak, de a válság miatt lassan halad a
Nemet mondott a pozsony-ligetfalusi önkormányzat a városkerület (és a szomszédos Horvátjárfalu) területére tervezett többfunkciós központ urbanisztikai tervére kedden. A Metropolis nevet viselő projekt fő kivitelezője a Demján Sándor résztulajdonában lévő
Az államnak szerepet kell vállalnia a gázpiacon, részben az árak alakítása, részben az ellátás biztonságának garantálása miatt - mondta két parlamenti képviselő, a szocialista Szanyi Tibor és a fideszes Bencsik János az IIR Magyarország GasCon 2010 című
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 10 millió forintra büntette a Meditens Hungary Kft.-t a fogyasztók megtévesztése, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.
Százötven millió forintot ér az a parfümkészlet, amelyet vámosok foglaltak le egy kozmetikai cég feljelentése után Miskolcon....
Bioélelmiszereket fogyasztani az elmúlt években hazánkban is igen trendi lett, igaz elsősorban a tehetősebbek körében, hiszen a hagyományos élelmiszerekhez képest még mindig jóval drágábbak. Az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) legfrissebb tanulmánya
Júliustól az 50 millió forintot meghaladó útépítéseknél, míg jövő januártól minden olyan 50 millió forintot meghaladó közbeszerzésnél, ahol az állami vagy uniós támogatás adja a finanszírozás többségét, kötelező lesz átláthatósági megállapodást kötni - az
A kormány újabb ötszázmillió forintot csoportosít át a krízisalapba, amelyből március 18-tól már albérletfizetésre is kérhetnek támogatást a válság miatt otthonukat elveszítők - közölte a kormányszóvivő....
Az európaiak többsége úgy vélekedik, hogy a jelenlegi válság tartósan érezhető változásokat hoz a fogyasztói magatartásában -derült ki a Cetelem Körkép 2010 című tanulmányból. A felmérés legfontosabb megállapításai közé tartozik, hogy a fogyasztói szokáso
A Stabilitás szövetség és a Patikapénztár egybehangzó véleménye szerint rekordnagyságot ért el a tavalyi egészségpénztári befizetések összege, ez év elején pedig megindult a taglétszám gyors gyarapodása is....
Adócsökkentési tervekkel érkezett Orbán Viktor a VOSZ gazdaságpolitikai fórumára, ahol a Fidesz elnöke bejelentette: gazdasági tényfeltáró bizottságot állított fel a párt, hogy külső szakértők bevonásával teljesen átvilágítsa Magyarország pénzügyi helyzet
A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITD Hungary Zrt.) tavaly az autóipar területén öt pozitív befektetői döntésben működött közre, az összesen 69 millió eurót kitevő beruházással 782 munkahely létrejöttét ígéri....
2008-ban az akkor Horváth Ágnes nevével fémjelzett egészségügyi tárca azt szerette volna elérni, hogy a kórházak költségvetéséből hat százalék körülire növeljék a két-három százaléknyi élelmezési hányadot. Napi ötszöri étkezést, friss gyümölcsöket ígértek
Gazdasági tényfeltáró bizottságot állított fel a Fidesz Varga Mihály volt pénzügyminiszter vezetésével, hogy külső szakértők bevonásával teljesen átvilágítsa Magyarország, a költségvetés pénzügyi helyzetét - jelentette be Orbán Viktor pártelnök a VOSZ gaz