Győr
Győr (németül Raab, szlovákul Ráb) megyei jogú város Magyarországon, Győr-Moson-Sopron megye székhelye. A győri kistérség központja. Régi közismert neve: Arrabona, amely első elnevezése volt a településnek.[1]
Fekvése
A város a Kisalföld keleti felében a Mosoni-Duna, a Rába és Rábca torkolatánál fekszik. Ezért nevezik a „folyók városának” is. A Duna mellett kialakult fontos útvonal a római kortól összekötötte Aquincumot (Óbudát) Vindabonával (Béccsel). A Duna jobb partján árvízmentes teraszokon és magasártéren haladt az útvonal a Pandorf fennsík, majd Bécs felé. Ezen az útvonalon a Rába és a Rábca képezett leküzdhető akadályt. S így kialakult itt egy közlekedési csomópont. Az utak Bécs, Budapest, Sopron, Pápa, Veszprém és Székesfehérvár felé haladtak.
A város kialakulásában a geomorfológiai viszonyok is közrehatottak. A mai Belváros területén két árvízmentes terasz alakult ki, amelyet három parti dűne is megemelt. Ez tette vár építésére alkalmassá. Ennek jelentősége a római kortól növekedett a török időkig. Amikor is hazánk legfontosabb végvára lett.
A város és környéke a Kisalföld nagytáj területén helyezkedik el, de Ménfőcsanak területén átnyúlik a Sokorói-dombság területére is,amely a Dunántúli-középhegységhez tartozik.
Éghajlata
A város éghajlata kontinentális, de nyara valamivel hűvösebb tele enyhébb, mint az Alföldé, s több csapadékot is kap. Az évi középhőmérséklete 10,3 °C fok. A csapadék éves mennyisége 530 mm.
A Duna jelentős hatást gyakorol a városra. A folyót 1886 és 1894 között szabályozták. Győr legjelentősebb folyója a Mosoni-Duna. A Dunával együtt szabályozták. 1907-ben megépítették a rajkai zsilipet, mellyel az árvíz teljesen kirekeszthető a Mosoni-Dunáról. 1924-ben fejezték be az Iparcsatorna építését. Az 1980-as években a Mosoni-Dunának új medret építettek, amelyet "Püspökerdei-átmetszésnek" neveznek. A város másik nagy folyója: a Rába. A szabályozását 1893-ban fejezték be. A harmadik folyója a Rábca. A Répce és a Rábca ugyanazon folyó. A Hanság területén felveszi a Kis-Rábát, innentől Rábca a neve. Győrben termálvizeket is találtak. A Marcalt szabályzásakor 1893-ban Rába torkolata közelében, annak régi medrébe vezették át.
Természeti értékek
Győr környéke a magyar vagy pannóniai flóratartomány (Pannonicum), az Alföld (Eupannonicum) flóravidékéhez, a Kisalföld (Arrabonicum) flórajárásához tartozik. A kisalföldi flórajárás északon átnyúlik a Csallóközbe és nyugaton Ausztria területére is. Az árvízektől védett területeket túlnyomó részben jól termő szántóföldek, kismértékben legelők foglalják el. Győr környékének állatvilága még az eredeti növénytakarónál is jobban kipusztult. A vadállomány már évszázadok óta jelentéktelen.
Xántus János Állatkert
Az állatkert Gyárváros városrészben, a Kiskút-ligetben található.
Püspökerdő
A város környékét eredetileg ligeterdők borították. A ligeterdőket az élővízek, a lefűződött folyóágak, a morotvák hínár szövetkezetei, a nádasok és sásrétek szakították meg. A táj vegetációja nagy változáson ment át. Az ármentesítések, lecsapolások után az erdők nagy részét kiirtották. Ma már csak a Mosoni-Duna árterein (Püspökerdő, Likócs és Győr-Szentiván között, továbbá Szentivántól keletre találunk nagyobb erdőséget. Az árvizektől védett területeket túlnyomóan jól termő szántőterületek, kismértékben legelők foglalták el.
A város nyugati részén elterülő parkerdő Győr tüdeje. Itt kellemes sétákat tehetünk.
Rába-Quelle Fürdő
A Kisalföld felszíne a harmadkorvégi pliocén korszak közepéig a Kárpát-medence pannóniai tengerrel borított szárnyának a tartozéka volt. Belső területe a pliocén korszak végén újra süllyedésnek indult. Ezt a süllyedékterületet nevezik Győri-medencének is. Törésvonalak határolják. Ezek mentén a volt tenger vízállományát a mélyben lévő magma felmelegítette és ásványi sókkal keveredve - fúrások következtében - gyógyvízként bukkan a felszínre. Erre alapozva épült meg a gyógyfürdő elődje.
Az épített környezet értékei
- Győr utcái és terei
- Győr hídjai
Története
A térségben történelme során mindig meghatározó szerepe volt. A római korban a provinciát védő castrum (vár) mellé polgárváros is települt. Az államalapítás idején püspökséget és ispánságot kapott. A török időben Bécset védő végvár volt. A 18. században a katonák helyébe kalmárok és iparosok költöztek, hogy felépítsék Magyarország egyik legszebb barokk városát. A 20. században iparvárossá fejlődött ki, és az akkor kivívott jelentős szerepet máig őrzi.
Térségi funkciói
- Győr 50.000 lakosnál több településként a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény szerint megyei jogú város. Így területén saját hatásköreként - megfelelő eltérésekkel - ellátja a megyei önkormányzati feladat-, és hatásköröket. A megyei jogú státus a megyétől való formális függetlenséget jelenti. A kooperációt illetve annak lehetőségét az egyeztetőbizottságban és a városnak a megyei fejlesztési tanácsban való tagsága nyújtja.
- A hét magyarországi statisztikai régió egyike a Nyugat-Dunántúli, az ország északnyugati részében helyezkedik el. Három megye, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala alkotja ezt a régiót, melynek egyik központja Győr.
- Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal központjának a városban van a székhelye.
- Müködésének célja, hogy a Nyugat-dunántúli Régióban működő közigazgatási hivatal és kirendeltségei megalakításával a Kormány területi államigazgatási szerveként működő, jogi személyiséggel bíró, a Kormány által az önkormányzatokért felelős miniszter közreműködésével irányított államigazgatási feladatokat ellátó szerv legyen.
Városrészei
A Megyei városi Polgármesteri hivatal alaptevékenysége: az Önkormányzat muködésével kapcsolatos, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával járó feladatok ellátása.
Korábban a város kerületekre oszlott, de ez a felosztás törvényileg megszünt. Az idősebbek még emlékeznek erre. Ma város ügyeit egy egységes hivatal végzi, de az ügyek nagy száma miatt több telephelyen. A városrészek nagy vonalakban követik a régi felosztást, ide nem számítva az ujjonan létrejött részeket. Több városrészben részönkormányzat illetve kisebbségi önkormányzat segíti a városi közigazgatás és adminisztráció müködését.
A település a következő nagyobb részekre osztható fel:
|
| |
A Rába Győrnél
Győr nemrégiben elkészült új rendezési tervéhez lakossági véleményfelmérést is végeztek, amelynek során 800 helybelit kérdeztek meg. A kérdések egy része annak kiderítésére irányult, hogy a győriek hol szeretnének lakni a városon belül.
A legvonzóbbnak Révfalu bizonyult, ahova a megkérdezettek 36,5%-a szeretne első, második vagy harmadik helyen költözni. Utána Kisbácsa következik (31,1%), majd a Belváros (23,7%). Népszerűnek találtatott még Nagybácsa (23,1), Szabadhegy (19,3), Ménfőcsanak (16,8) és a József Attila lakótelep (16,5). A válaszokból kiderült az is, a győriek hol kívánnának a legkevésbé élni. Itt is első, második és harmadik helyen lehetett megemlíteni egy-egy városrészt.
Arany János utca
A legkevésbé kedvelt városrészek listáját Újváros vezeti (összesen 50,3%-os említéssel), utána Marcalváros I. (34,9) és Marcalváros II. (30,6) következik. Nem sokkal maradt le a dobogóról Sziget (28,0), Gyárváros (23,1) és Ady-város (19,3). A kutató úgy vélte, nyolc olyan városrész van, ahol sem a vonzás, sem a taszítás nem jelentős mértékű: Gyirmót, Jancsifalu, Kismegyer, Likócs, Ménfőcsanak, Nádorváros, Pinnyéd és Győrszentiván.
Népessége
Győr város lakónépessége 127 000 fő, állandó népessége pedig 129 000 fő körül mozog. Az utóbbi években kisebb ingadozás az országos tendenciákhoz képest inkább stagnálásnak tekinthető. Az országos átlagnál kicsit kedvezőbb természetes fogyás és a város fejlettsége miatti vándorlási nyereség együttes hatása.
Az urbanizáció a 2. világháború után felgyorsuló hatású volt, eredményeképpen a város lakossága megkétszereződött. A növekedésben a falusi lakosság városba költözésén túl a környező községek városhoz csatolása (Révfalu, Pataháza, Bácsa Kisbácsa, Sziget, Pinnyéd, Győrszentiván, Kismegyer, Ménfőcsanak, Gyirmót) is szerepet játszott.
Az alacsonyabb halandóság is közrejátszik az országos átlagnál kisebb csökkenésében. A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 1995-ben két és fél évvel magasabb az országos átlagnál 67,9 év, míg a nőké 77,46 év volt. Ez az országos átlagnál 3 évvel volt magasabb.
Amíg a halálozások száma nem változik jelentősen addig nagymértékben csökkent az élveszületések száma. A házasságkötések fogyatkozó száma és a korfa azt mutatja, hogy a csökkenő születésszámot a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése okozza.
A rendszerváltási időszak döntő változásokat hozott az ország és így a város társadalmi szerkezetében is. A változás oka a tulajdonszerkezet megváltozása, az állami tulajdon visszaszorulása. A magántulajdon részben az állami tulajdon intézményeinek privatizálásával, részen új beruházások létrehozásával jött létre. Sz új beruházások jelentős része külföldi beruházás. A gazdasági szerkezet megváltozása, benne a tulajdonosi kör átalakulása a piaci szereplők körének gyors megváltozását is okozta. A folyamatok kedvezőtlen eredménye a munkanélküliség gyors kialakulása és tartósan magas szintje Győrt kevésbé érintette. A munkanélküliség alacsonyabb az országos átlagnál.
Gazdasága
Győr Magyarország dinamikusan fejlődő térsége, amely a Pozsony-Bécs-Győr Aranyháromszögben helyezkedik el.
Győr ipara és gazdasága a 20. század elején hatalmas fejlődésnek indult a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár létrehozásával. A rendszerváltozás után Közép-Európa első ipari parkja, a városban nyílt meg 168 hektáros területen. Számtalan multinacionális vállalkozás Győrt választotta Közép-európai központjának. Ilyenek például: az Audi Motor Hungária Kft., a Hägleitner Büchl, a Philips. Gazdaságát erősíti hogy autópályáról minden városrész elérhető. Fejlesztik a viziszállítás kirakódóállomását (Győr-Gönyű kikötő), melynek jelentősége folyamatosan növekedik a Rajna-Majna-Duna csatorna hajózhatóvá tételével és a légiszállítás lehetőségeit (Győr-Pér repülőtér). Itt van a megyei Kereskedelmi és Ipari Kamara székháza amelyből a megye gazdasági élete is szerveződik.
- vízellátás, csapadék-, szennyvíz elvezetés és tisztitás
A vezetékes vízellátásra a városban 1883-ban részvénytársaság alakult. A következő évben megkezdte működését a kiskúti vízmű, mely napjainkban már csak tartalék szerepet játszik. Ma a város közműves vízzel való ellátottsága 100%-os. A vízfelhasználást illetően pedig szabad kapacitásokkal rendelkezik. A kilencvenes években a csatornahálózat fejlesztése volt soron. 1992-ben kezdődött el az elmaradott területek és a peremkerületek csatornázása. 2000-ben a város 233 km hosszú szennyvíz-csatornahálózattal rendelkezett. A mai főfeladat az elöregedett és a vegyes hálózat kicserélése. Ugyanis a fő gond az, hogy a város közel egyharmadán a szennyvíz főgyűjtőcsatornába vezetik a belvíz-elvezetőcsatornákat. Így folyamatos esőzés esetén a főgyűjtőcsatornák nem tudják elnyelni a csapadékvizet és a keveredett szennyvíz sok helyen visszafolyik az utcákra. A Mosoni-Duna és a Rába összefolyásánál van a városi strandfürdő, rendkívüli szép természeti környezetben. Első medencéi 1931-ben Hajós Alfréd tervei alapján készültek el.
- Energiaellátás, közvilágítás, hőellátás
A város regionális szolgáltatók székhelye. Győrt villamos energiával az EON Áramszolgáltató Zrt. látja el. A gázszolgáltatója az ÉGÁZ Zrt.(Észak-dunántúli Gázszolgáltató Zrt.) A több vezetéken érkező földgázt a Tibor-majori átadóállomás fogadja.
A közvilágítás rendszere a belvárosban földkábeles rendszerű. A külterületen szabadvezetékes rendszer a légvezetékekkel együtt halad. A felújítások során ahol lehetséges földkábellel váltják ki a légvezetékes rendszert.
A Győri Hőszolgáltató Kft. a városi önkormányzat tulajdonában van. A fűtőműből forróvíz, valamint gőz hordozójú távhőszolgáltatást végeznek. Az összes hőközpontban hőmennyiségmérő van beépítve. A fogyasztókkal a tényleges fogyasztás alapján számol el, ezért itt nincs átalánydíj.
Közlekedése
A város a vasúti és a közúti forgalom országos jelentőségű csomópontja. Győr közlekedés földrajzi helyzete kiváló. Vasúti kapcsolatai közül a legfontosabb a Bécs- Budapest vasútvonal. Győrben több közlekedési főútvonal találkozik egymással. (M1, 81, 82, 83, 85, 100) A város több pontjáról elérhető az autópálya. A Győr-Pér Repülőtér a városból a 81-es számú főúton érhető el, 15 kilométer távolságra Székesfehérvár felé .
A városrészek határait a folyók jelölték ki. A különböző időpontokban keletkezett városrészek eltérő módon jelenítik meg a városképet. A 2. világháború bombázásai a várost hadipotenciálja miatt érték. A helyreállítható házakat a következő években rendbe hozták. 1954-ben az árvíz a szigetközi Révfalu városrész képét formálta át. Családi házas lakónegyeddé alakult át.
A hatvanas évekig az új építkezések színtere Nádorváros volt. A lakásépítés a hetvenes évektől vett nagy lendületet. A házgyári technika alkalmazásával új városrészek alakultak ki. Először Szabadhegyen, Dél-Nádorvárosban, majd Marcalváros két ütemben épültek meg a szovjet technológiájú magasházak. Szinte minden városrészben épültek azonban kisebb-nagyobb lakótelepek. A hetvenes években átlagosan évi 1400 darab házat adtak át. A kedvező kamatozású lakáshitelek megszűnése és a gazdasági recesszió erőteljesen éreztette hatását. Győr lakásállomása a kétezres évek elején 50 000 körüli volt. A kétezres évek elején az önkormányzat családi házas építkezést elősegítve a város hozzájárul a kerteknek építési telekké átalakításához. Erre azért került sor, mert az önkormányzatú, beépíthető telekállomány lecsökkent. A lakosság viszont rendelkezik erre alkalmas telkekkel.
- városüzemeltetés
A városüzemeltetési feladatokat 1987-től a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (komszol) látja el. A város 1997-ben nevezett be először a virágos városok versenyébe. A nagyvárosi kategóriában 2000-ben nyert, az európai városok versenyében második helyezést ért el 2001-ben.
Szellemi élete
Az itteni szakemberek hisznek a nemzeti kultúra megőrzésének fontosságában, s, hogy meghatározó a városban folyó s a megyére is kiható tudományos kutatás színvonala éppúgy, mint a művészi alkotómunka helyi megjelenítése. A megyei feladatkörű, közgyűjteményi tevékenységet végző intézmények szolgáltató- bemutató tevékenysége ismert a tanulni, művelődni vágyó nagyközönség előtt.
Hitélete
A város fontos vallási központ is. A katolikus egyház és az evangélikus egyház püspöki székhelye, s az észak-dunántúli unitárius egyházközség központja. A városban más vallások hívei is megtalálhatók. A rendszerváltás kezdetekor 1992-ben az egyházak által visszaigényelt ingatlanokat és a rajta lévő építményeket az önkormányzat többségében visszaadta jogos tulajdonosainak. A város egyházi épületei olyan kultúrkincsek, amelyek Szent István koráig visszavezetik az itt élők vallástörténetét.
Püspöki vár a Kettőshíddal
A lakosság vallásosságát a kereszténység jellemezte és jellemzi most is. Legnagyobb számban a katolikusok vannak. Tíz esperesi kerület működik a városban. 1997-ben a Szentatya (Pápa) a székesegyházat bazilika rangra emelte. 1997. november 9-én volt Rómában Apor Vilmos püspök boldoggá avatása. 2001-ben a győri Hittudományi Főiskola csatlakozott a római Lateráni Egyetemhez. Ezzel magasabb tudományos fokozatot ad a papnövendékeinek.
450 éves múltra tekint vissza a városban élő kereszténység protestáns ágához tartozó hívek közössége. Hét templomuk és egy imaházuk van. A Győri Evangélikus Egyház újra indította intézményeit 1991-ben. 2000-től Győr lett az egyházkerület püspökségének székhelye.
A Győri Görög Katolikus Egyházközség Nyugat-Magyarország egyetlen görög katolikus egyházközsége.
A Győri Zsidó közösség 1700 óta folyamatosan jelen van. Istentiszteletekkel és ünnepeik betartásával biztosítják a városban és a város környékén élő zsidó vallásúak hitéletének gyakorlását. A zsinagógát és iskolaépületeit a hitközség 1970-ben a városnak adományozta.
A városban még működő felekezetek:
- Baptisták Hajnalcsillag gyülekezete
- Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza keresztény egyház (missziós egyház)
- Keresztény Adventi közösség
- Jehova Tanúi Egyháza
- a Hit Gyülekezete
- Krisna Tudatú Hívők Egyházközössége
- Hetednapi Adventi Egyházközössége
Szakrális intézményei
Templomi, egyházi gyűjteményei
Bazilika
Győr a bazilikával
A Győri Püspökséget Szent István király alapította uralkodásának első évtizedében (1000-1009). A győri Bazilika alapjait is az ő ideje alatt rakták le. A források a 11. század végén már háromhajós, emelt szentélyű templomról írnak. Az első tornyok Omodé püspök idejében (1257-1267) épültek. A 14. század végén a templom déli részén Héderváry János püspök (1386-1415) gótikus kápolnát építtetett, ahol ma a Szent László-herma és Boldog Apor Vilmos püspök síremléke is található.
Szent László-herma
A Szent Korona és a Szent Jobb mellett Magyarország legjelentősebb szakrális emléke. 1192-ben, Szent László szentté avatásakor a nagyváradi sírból kiemelték a csontereklyéket, s a szent király koponyáját előbb egy egyszerű ereklyetartóba, majd a hermába helyezték el, és a nagyváradi székesegyházban őrizték. A herma sodronyzománcos mellrésze a később európaszerte elterjedt díszes zománctechnika első ismert emléke.
Boldog Apor Vilmos püspök síremléke
Báró Apor Vilmos 1892. február 29-én született székely főnemesi családból, 1915-ben szentelték pappá. Előbb káplán, majd katonalelkész, 1918-tól plébános Gyulán. Szociálisan nagyon érzékeny lelkipásztor. 1941. március 2-án győri püspökké nevezték ki. A II. világháború alatt fellépett az erőszak és üldöztetések ellen. 1945. április 2-án a Püspökvárba menekült asszonyok és lányok védelmezése közben orosz katonák lelőtték.
Könnyező Szűzanya-kép
Az Írországból, Walter Lynch ír püspök által 1655-ben Győrbe menekített kép 1697. március 17-én, Szent Patrik ír védőszent ünnepén vérrel könnyezett. A kegyképnek 1767-ben gróf Zichy Ferenc püspök emeltetett gyönyörű barokk oltárt.
Kultúrája
Kulturális intézményei
A győri Városi Képzőművészeti Múzeum főépülete
A város kulturális életében fontos szerepet játszó intézmények:
A Richter-terem
Színházak
- Győri Balett
- Győri Nemzeti Színház
- Vaskakas Bábszínház
Társulatok
- Győri Filharmonikus Zenekar[2]
Kulturális eseményei
Győr fesztiválváros, ahol a művészetek barátai, az igényes kikapcsolódásra vágyók egész éven át vonzó programokra lelhetnek.
Oktatása
A városban és vonzásterületéről közel 50 000 gyermek, ifjú és felnőtt tanul a mintegy 100 nevelési-oktatási intézményében. Közel 5000 dolgozó segíti a tanulást, a továbbtanulást, sikeresen előkészítve az életre.
Az elmúlt évtizedekben kiszélesedett a nevelési-oktatási intézmények alapítóinak és fenntartóinak köre. Erőteljesen csökkent a születésszám és az alkalmazható oktatási dolgozók száma. Az óvodákban és az iskolákban tért hódítottak a szülők, a társadalmi igényeket, a gyermekek érdekeit jobban kiszolgáló szakmai, módszertani kezdeményezések. Részben az állami normatíva elégtelensége, az önkormányzat integrációs törekvéseinek következtében átalakult a győri oktatás szerkezete.
Sportélete
Győr nagy hagyományokkal és kiváló adottságokkal rendelkezik a verseny-, és a szabadidősport területén. A feltételek azonban a rendszerváltás óta mind a verseny, mind a szabadidősport tekintetében romlottak, illetve nem fejlődtek megfelelően.
Vízi élet
A "folyók és vizek városában" korábban élénk szabadidős és vízi élet folyt. A korábban nagyhírű és vízi versenysport egyesületei és telephelyei nagyrészt megszűntek. Veszni látszanak a nagy vízisport hagyományok is. versenysportban továbbra is évről évre kiemelkedőt produkálnak a győri vagy győri származású versenyzők. A Graboplast Vízisport SE 2007-ben érte el 1981 után a legnagyobb sikereit.
A vízi túrázásnak már a 20. század elején nagy hagyományai voltak. A Dunára alapozva sorra alakultak a
Ma
2008. 12. 2, kedd,Melinda napja.
Holnap Ferenc napja,
Holnapután Barbara, Borbála napja lesz.
